„Ha az egész órát úgy betöltöd,
Hogy benne érték hatvanpercnyi van,
Minden kincsével bírod ezt a földet,
S ami még több, ember vagy, fiam.”

Átláthatóság Klubest - A civil törvényen túl, a PTK előtt

A moderátor szerepét Gerencsér Balázs töltötte be, aki első kérdésével a közhasznúság kérdéskörét érintette.

Kiderült, hogy alapító okiratok tekintetében sokan inkább kivárnak, mivel nem lehet tudni, hogy a közhasznúság odaítélése kapcsán milyen lesz majd a bírói gyakorlat, így addig nem adják be ennek módosítását. Rendszerszinten azonban fennáll az a veszély, hogy a bíróságokra egyszerre fog beérkezni az összes módosítás, amire azok nincsenek felkészülve. Ezzel a gyakorlattal szemben Móra azt tanácsolta, hogy szükségtelen megvárni a „rohamot”, hanem ahogy a módosításokat elkészítettük, adjuk be a kérelmet. Az Ökotárs Alapítvány több civil szervezetnek segített beadni a dokumentumokat, a tanulságokra még egy kicsit várni kell. Móra érintette a közhasznúság definícióját, mely Nyugat-Európában a köznek hasznos dolgokat jelenti, nálunk azonban azokat a feladatokat takarja, amelyeket a szervezetek átvállalnak az államtól.

Felemlítődött, hogy a civileknek immáron több gazdálkodási adatot is meg kell jeleníteniük, többen pedig sajnálták, hogy az elektronikus regisztráció még mindig nem elérhető. Röviden szó volt még a készülő PTK-ról és az Önkéntes törvényről is.

Az Adománygyűjtők Önszabályozó Testületéről és az Átláthatóság programról az Átláthatóság oldalán tudhatnak meg többet az érdeklődők.

forrás: http://atlathatosag.tumblr.com/

новый картридж бледно печатаетполигон отзывы сотрудниковкупить блендер с чашейФільчаков Олександр Васильович прокурорперевозка грузов из польшитоп бинарных опционовпосуда кастрюли эмалированныеэкспресс доставка одежды086 у справкасамовсасывающие насосы для воды бытовые ценалегковое автокупить заброды в украинеcriteria for egg donors

Galéria

GYEKE NFÜ
Copyright © 2012 GYEKE. Minden jog fenntartva!